Csodálatos Baja 2018.- kiállítás megnyitó

2018.május 11. 
Helyszín: Bácskai Kultúrpalota

Ha május, akkor megnyitjuk a hat hónapon átívelő rendezvénysorozatunkat: a Csodálatos Baja idén is sokféle színes programot kínál! A megnyitót mindig a zene és a képzőművészet jegyében tervezzük meg, ezzel mintegy megalapozva az előttünk álló hónapok hangulatát és kínálatát. Idén olyan alkotót kértünk fel műveinek bemutatására, aki Erdélyből települt hosszú évtizedekkel ezelőtt városunkba, így esetében az itthon és az otthon fogalma is kiemelt jelentőséggel bír: Kántor József művész-tanár egész életművét felölelő tárlattal készül erre a jeles alkalomra. Képet kaphatunk majd egy gazdag és sokszínű életpályáról, amely példaként állhat a fiatal alkotók előtt. A zenei aláfestésről a Liszt Ferenc AMI gondoskodik: énekkara (Mátyus Yvette karnagy vezetésével) és szimfonikus zenekara (karmester: Huzsvay György) is arra készül, hogy bizonyítsa, az intézmény nem véletlenül kapott helyet az országos élvonalban, diákjai és tanárai bajai kulturális életünk fontos szereplői. Arra számítunk, hogy ismét sokan töltik majd velünk ezt az ünnepi délutánt, ezzel mintegy kifejezve örömüket az előttünk álló, tavasztól őszig nyúló, gondosan megtervezett, szórakoztató programokkal telített időszak iránt.


Top
Ezen az oldalon cookie-kat használunk. A böngészéssel ezt elfogadod. További információk…