Bővül a kerékpárút-hálózat

BERUHÁZÁS Idén tovább bővül a kerékpárút-hálózat Baján. Az önkormányzat 2016-ban nyújtott be pályázatot, ami utóbb pozitív elbírálásban részesült.

A beruházásra 500 millió forintot nyert a város, két szakaszon épülhet új kerékpárút. Putnik Tamás városházi szóvivő: „A Dózsa György úton, az 51-es főút mentén, a Kaszás utcai körforgalomtól indul az egyik kerékpárút. Egészen az északi városhatárig, a Vámházig tart az új szakasz. A körforgalomnál a nyugati oldalon, a temető mentén kezdődik a nyomvonal. A Templom utcánál lesz egy átvezetés a keleti oldalra, ezt követően a Vámházig a menetirány szerinti jobb oldalon halad majd a kerékpárút.” A másik új szakasz a Keleti körút és a Szegedi út kereszteződésétől, vagyis a „bográcsos” körforgalomtól indul. A Keleti körút és a Nagy István utca kereszteződéséig, vagyis a Hűtőházig tart majd. Itt 1,45, míg a Dózsa György úton 2,25 kilométernyi út épül. Mindkét szakasz aszfalt burkolatot kap, és lehetőség lesz a kétirányú közlekedésre. Jelenleg a tervezés szakaszában tartanak, a látványos munkálatok év végén kezdődhetnek, az engedélyezés és a kivitelező kiválasztása után. Bajai TV

Top
Ezen az oldalon cookie-kat használunk. A böngészéssel ezt elfogadod. További információk…